Funar: szabadtéri tanácsülések nemzetiszínű bútorzattal
Funar egy tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette, háromszínű - piros, sárga, kék - bútorokat vásárolt egy besztercei cégtől, és a jövőben ezekkel tartják majd a szabadtéri tanácsüléséket.
Dátum: 2003-05-21 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:56.576202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felszerelés több mint 60 millió lejébe került a városi tanácsnak, és 100 darab székből, 50 asztalból és 50 napernyőből áll. A frissen beszerzett bútorzat - a polgármester ötletét kivitelezendő - a Kolozsvár terein tartandó nyílt városi tanácsüléseket hivatott kényelmessé tenni. Az elsőre - Funar szerint - a főtéren, Mátyás király szobra előtt kerül sor.
transindex - fidesz.hu