Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bremer: nemzeti konferencia júliusnál nem hamarabb

Aligha rendezik meg július közepe előtt Irakban azt a nemzeti konferenciát, amely kiválasztja majd az ország ideiglenes kormányának tagjait. Paul Bremer, az arab ország amerikai polgári kormányzója hangsúlyozta szerdán Bagdadban: a megszálló hatóságok folyamatos, mindennapos kapcsolatban állnak ugyan iraki politikusokkal, tekintélyes személyiségekkel, mégis valószínűtlennek tűnik, hogy a korábbi amerikai elképzeléseknek megfelelően, már júniusban összehívhatják a nemzeti értekezletet. Legjobb esetben is csak július közepére várható ez - mondta, nem térve ki a tervekhez képest mutatkozó késedelem okára.


Dátum: 2003-05-21 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:56.897224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai megszálló hatóságok már két értekezletet is rendeztek ugyan iraki közéleti személyiségek részvételével arról, hogy milyen formát öltsön a háború után létrehozandó új, ideiglenes iraki kormány, azt azonban egyiken sem rögzítették, hogy mikor és milyen körülmények között kell létrejönnie az új kormánynak. A szóban forgó nemzeti konferenciának ezt kellene tisztáznia.

Bremer azt mondta szerdai nyilatkozatában, hogy az amerikaiak olyan ideiglenes iraki kormányt akarnak, amely magába foglalja az ország minden etnikai és vallási csoportjának a képviselőit - jelentette az amerikai AP hírügynökség.

Hat héttel azután, hogy az amerikai hadsereg elfoglalta Bagdadot, és megdöntötte Szaddám Huszein előző elnök rendszerét, Iraknak még nincs saját kormánya. A minisztériumok iraki személyzettel működnek ugyan, de amerikai irányítás alatt - jegyezte meg az AP hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek