Sikerdíjat szednek az iszapkárosultaktól az ügyvédek?
Ingyen vállalja a kolontári és devecseri vörösiszap-károsultak jogi képviseletét a kártérítési perben egy siófoki ügyvéd. A jogászt felháborította, hogy kollégái 13 százalék plusz áfa sikerdíjat tartalmazó szerződést kívánnak kötni a károsultakkal - írja egy helyi portál.
Dátum: 2010-10-26 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:24.386313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pertársaságot alakító kolontári és devecseri károsultak a sonline.hu információi szerint hétfőn délután találkoztak az ügyvédekkel, akik a megyei portál birtokában lévő szerződés-tervezet szerint sikerdíjat kérnek munkájuk fejében, mégpedig 13 százalék plusz áfát. A megállapodás-tervezet szerint megbízási díj is megilleti az ügyvédeket, ami nem tartalmazza a Budapesten kívüli útiköltséget, s természetesen a szakértői díjakat és a perilletéket is a megbízóknak, azaz a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak kell állni - írja a Sonline.hu. A portál szerint írásba foglalták azt is, hogy amennyiben idő előtt megszűnne a szerződés köztük és a kárt szenvedett megbízók között, úgy nettó ötvenezer forintos óradíjat számolnak fel.
Ha végigviszi egy ügyvéd a pert, akkor a hatályos igazságügyminiszteri rendelet értelmében külön megállapodás hiányában öt százalék munkadíj számolható fel, tehát egy húszmilliós perérték esetén egymillió forint - közölte az ügyvéd. Ez az irányadó és korrekt, hiszen figyelembe kell venni azt az alkotmányos alapjogot is: a szolgáltatásnak és az ellenszolgáltatásnak egymással arányban kell állnia. Még az ügyvédeknek, sőt, a sztárügyvédeknek is ügyelni kellene erre. A 13 százalék a jogász szerint vicc, nyerészkedés a szorult helyzetben lévő ügyfeleken. Nem is beszélve az ötvenezer forintos óradíjról - írja a megyei hírportál.