Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horvátország: jövőre lezárulhatnak a tárgyalások

Befejeződhetnek jövőre az Európai Unió és Horvátország közötti csatlakozási tárgyalások, ez csak Zágrábon múlik - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután hétfőn Brüsszelben fogadta Jadranka Kosor horvát miniszterelnököt.


Dátum: 2010-10-26 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:26.592078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Barroso méltatta a reformok és a tárgyalások eddigi haladását, de hangoztatta, hogy a legnehezebb fejezetek érdemi tárgyalása még hátravan. Emlékeztetett arra, hogy novemberben a bizottság ismerteti következő jelentését Horvátország teljesítményéről, és az jelent majd iránymutatást a további teendőket illetően. A jelentés tisztességes lesz, felsorolja az eredményeket és a még szükségesnek látott lépéseket is - tette hozzá.

A jövő év első felében Magyarország lesz az EU soros elnöke, és a magyar diplomácia azt szeretné, ha ebben az időszakban alá lehetne írni a lezárt csatlakozási szerződést Horvátországgal. Barroso szerint ez csakis Horvátországon múlik, és főképpen azon, hogy sikerül-e konkrét eredményeket felmutatni olyan kérdésekben, mint a korrupció elleni fellépés, a menekültügy, az együttműködés a volt Jugoszlávia területen elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszékkel.

Kosor a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy Horvátország képes lesz időben lezárni a tárgyalásokat. Jelezte, hogy ezúttal is tájékoztatta tárgyalópartnerét az igazságügyi reformok, illetve a korrupció terén tett lépésekről.

Barroso megismételte azt is: az Európai Bizottság elkötelezett marad arra, hogy valamennyi nyugat-balkáni ország számára nyitva tartsa az európai uniós integráció lehetőségét.

Kapcsolódó elemek