Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A székelyföldi régióról is tájékoztatják Jonathan Scheelet

Az elkövetkező napokban a kovásznai Megyei Tanács tagjai Jonathan Scheelevel, az Európa Tanács romániai főbiztosával tanácskoznak, és ez alkalomból ismertetik majd a Székelyföldi Fejlesztési Régióra vonatkozó tájékoztató dokumentációt is.


Dátum: 2003-05-21 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:57.218579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demeter János, a megyei tanács elnöke elmondta, hogy a tervezetet a Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsai állították össze két hónappal ezelőtt. Demeter a találkozó kapcsán úgy nyilatkozott, arról kívánja meggyőzni a diplomatát, hogy a kezdeményezés jó, és alternatívát jelent a Bukarest által javasoltakra. A tanácselnök hangsúlyozta, hogy a fejlesztési régió terve nem az etnikai szeparatizmust, hanem a térség fejlesztését szolgálja. Jonathan Sheele május 21. és 24. között tesz tájékozódó látogatást Kovázna és Hargita megyékben, hogy bizonyos, az Európai Unió által támogatott projektek menetét felmérje.

transindex.ro - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek