Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Létrehozták az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fórumát

Létrehozta a kabinet az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fórumát, amelynek egyik fő feladata a konzultáció a helyi önkormányzati rendszert, valamint a helyi önkormányzatok által ellátott közszolgáltatásokat érintő stratégiai kérdésekről, különös figyelemmel az önkormányzati rendszer megújítására.


Dátum: 2010-10-26 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:28.391574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erről szóló, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározatot a Magyar Közlöny legfrissebb számában tették közzé. Ezzel egy időben hatályát veszítette az a 2006-os kormányhatározat, amely a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumának létrehozásáról szólt.

Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fórumának a már említetteken kívül feladata a konzultáció az éves költségvetés önkormányzatokat érintő kérdéseiről, továbbá a hatáskörébe tartozik a kabinet számára történő javaslattétel, különös tekintettel a jogalkotási feladatokra.

A fórum elnöke a belügyminiszter, alelnöke a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára. Tagja továbbá a nemzeti erőforrás miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, a vidékfejlesztési tárca vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára, valamint az országos önkormányzati érdekszövetségek elnökei. A tagok nem részesülnek díjazásban.

A testület évente legalább két alkalommal ülésezik, tanácskozásait az elnök hívja össze és vezeti, de bármely tag kezdeményezhet rendkívüli ülést.

A fórum működési költségeit a központi költségvetés Belügyminisztérium fejezetében kell tervezni.

Kapcsolódó elemek