Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták teljesen üres kasszát hagytak

A szocialisták gyakorlatilag teljesen üres kasszát hagytak maguk után - mondta a politikus a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy az előző, szocialista irányítású közgyűlés a nyáron 300 millió forintos folyószámlahitelt vett fel, amellyel 1,5 milliárd forintra hízott a folyószámlahitel-állomány.


Dátum: 2010-10-26 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:29.188277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlése szerint mára csupán 20 millió forint maradt a 300 millióból. Emellett az önkormányzat illetékbevételekből 89 millió forintos tartalékkal rendelkezik, illetve állami támogatásként 82 millió forinttal számolhat.

Ez azt jelenti, hogy 191 millió forint áll rendelkezésükre, miközben csak a bérekre 210 millió forintot kell kifizetniük, vagyis 19 millió forint hiányzik a teljesítéshez - magyarázta, hozzáfűzve, hogy mindeközben 132 millió forintnyi kifizetetlen számlával tartoznak a szállítóknak.

A politikus hangsúlyozta: ebben a helyzetben nem tudják, melyik ujjukba harapjanak. Ezért tárgyalásokba kezdenek a számlavezető pénzintézettel, annak érdekében, hogy mindenképpen kifizethessék az önkormányzatnál, illetve az intézményekben dolgozókat - mondta Horváth László.

A Heves Megyei Közgyűlést tizenkét éven át irányította az MSZP-s Sós Tamás. Az október 3-ai önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP nyolc képviselője mellett négy szocialista és három jobbikos politikus jutott be a testületbe.

Kapcsolódó elemek