Még másfél millió köbméter hulladékot kell eltakarítani
Várhatóan a hét végéig biztosít elegendő helyet a vörösiszapos hulladéktározó a Devecser 21 utcájáról és a házak kertjéből származó veszélyes anyagoknak - mondta Dobson Tibor kármentesítési szóvivő kedden a térségben tartott nemzetközi sajtóbejáráson.
Dátum: 2010-10-26 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:31.025899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobson Tibor közölte: eddig mintegy másfél millió köbméter szennyező anyagot szállítottak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által kijelölt VI-os tározóba, a városban még 225 házat kell elbontani. Hozzátette, hogy a bontás még másfél millió köbméternyi vörösiszapos hulladékot eredményez majd. Kedden 500 ember dolgozik a kármentesítésen, 150 technikai eszköz segítségével.
A sajtóbejáráson részt vesz Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, finn, osztrák, belga és német európai parlamenti képviselők társaságában.