Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tájrehabilitáció a Hortobágyon, uniós forrásból

A világörökség részét képező Hortobágyon európai uniós forrásból valósíthatja meg az egykori katonai bombázótér tájrehabilitációját, a valamikori rizsgátak eltüntetését, valamint az egyek-pusztakócsi mocsarak természetvédelmi fejlesztéseit a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) - közölte Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója kedden sajtótájékoztatón Hortobágyon.


Dátum: 2010-10-26 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:36.774798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a programok előkészítésére csaknem 88 millió forint támogatást használhatnak fel, a teljes beruházás 1,5 milliárd forintba kerül.

Tóth Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője mérföldkőnek nevezte, hogy 2007 és 2013 között 30 milliárd forint uniós támogatást használhatnak fel a nemzeti parkok természetvédelmi fejlesztésekre. A legsikeresebb pályázó a Hortobágyi Nemzeti Park, amely ennek a forrásnak a 20 százalékát szerezte meg - mutatott rá.

Szilágyi Gábor tájékoztatása szerint az elmúlt 60-70 év tájpusztító örökségét kell eltüntetni a Hortobágyon.

E fejlesztésekkel sokat tehetnek, de - mint mondta - a tájsebek gyógyításában a munka nagyobb részét a természet végzi.

A 2015-ig tartó három projekt keretében fontos cél a roncsolt tájkép helyreállítása, az egykori bombázótér teljes tűzszerészeti mentesítése. A munkálatok keretében például lézerszkenneléssel tárják fel a bombatölcsérek helyét, s 1421 hektáron geofizikai vizsgálatokkal derítik fel a földalatti lövedékeket - mondta a HNP igazgatója.

Ezen túlmenően használaton kívüli öntözőrendszereket számolnak fel, s mintegy 200 kilométer gát- és csatornarendszert szüntetnek meg. A projektek 2015-re fejeződnek be a Hortobágyon - fűzte hozzá Szilágyi Gábor.

Kapcsolódó elemek