A magyar szalézi társaság jubileumi ünnepsége szombaton
Kilencven éve telepedtek le Magyarországon a katolikus egyházhoz tartozó, második legnépesebb férfi szerzetesrend, a Don Bosco Szalézi Társaság tagjai, a szaléziak - a jubileumról szombaton emlékezik meg a rend a Komárom-Esztergom megyei Péliföldszentkereszten.
Dátum: 2003-05-21 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:58.134687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyel Erzsébet kommunikációs összekötő az MTI-nek elmondta: az évforduló alkalmából hagyományos és multimédiás kiállítást nyitnak A magyar szalézi tartomány 1913-tól napjainkig címmel, s a rend vezetői ismertetik az elmúlt kilenc évtized legfontosabb eseményeit.
A rendet egy fiatal pap, Don Bosco alapította 1859-ben Torinóban, a társadalom peremére szorult fiatalok megsegítésére.
Ma öt világrészen, 1.810 intézményükben 17.800-an tevékenykednek. Magyaroroszágon 1913-ban, az ünnepségnek helyet adó Péliföldszentkereszten telepedtek le az első szaléziak, s egymás után nyitották meg házaikat, iskoláikat, diákotthonaikat szerte az országban. A rendet 1947-ben felszámolták, majd több évtizedes kényszerszünet után 1989-ben kezdte újra működését.
Ma a fővárosban, Balassagyarmaton, Kazincbarcikán, Mosonmagyaróváron, Nyergesújfalun, Szombathelyen és Péliföldszentkereszten vannak jelen tagjai.
Don Bosco - akit 1934-ben szentté avatott a katolikus egyház - rendjét Szalézi Szent Ferencről nevezte el, akinek nagy tisztelője volt.
MTI - fidesz.hu