Gyurcsányék milliókat osztottak szét a holdudvarnak
Mintegy 24 millió forintnyi támogatást osztott szét balliberális szervezetek között a Gyurcsány Ferenc vezette Táncsics Mihály Alapítvány a legutóbbi kuratóriumi ülésén.
Dátum: 2010-10-27 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:42.209479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP pártalapítványának honlapjáról kiderül, hogy például a Mozgó Világ Alapítvány 4,3 millió forintot kapott. A szocialistákhoz közel álló folyóirat az utóbbi nyolc esztendőben több tíz millió forintnyi állami "infúzióhoz" jutott a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányoktól a működéséhez, de a Táncsics Alapítványtól sem most először érkezik pénz a számlájukra. Jellemző, hogy még a kormányváltás előtti utolsó pillanatokban is 9,9 millió forintot ítélt oda a Mozgó Világnak a kancellária. Most, hogy az állami pénzcsapokat elzárták, a folyóirat csak a Táncsicshoz hasonló balliberális pénzosztó szervezetekben bízhat.
A Gyurcsány Ferenc vezette kuratórium nem hagyta pénz nélkül a Napvilág Kiadót sem, amelynek folyóiratát, az Egyenlítőt kétmillió forinttal segítették meg. A kiadó székhelye egyébként Budapesten ugyanabban az Alkotmány utcai épületben található, ahol az MSZP háttérintézményeként számon tartott Politikatörténeti Alapítvány és Intézet székel.
Részletek a Magyar Nemzet 2010. október 27-i számában.