Rendfenntartási hatáskört kaphat a közterület-felügyelet
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén várhatóan napirenden lesznek a fővárosi cégek vezetői kinevezései, a BKV támogatása, a közterület-felügyelet feladatbővítése, valamint a főjegyzői pályázat kiírása.
Dátum: 2010-10-27 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:42.919703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarlós István főpolgármester a meghívó szerint arra tesz majd javaslatot, hogy a közszolgáltatási cégek vezetőit ő maga nevezhesse ki.
Az új városvezető az egyik kereskedelmi televízióban közölte, egy kivétellel leváltják a fővárosi közszolgáltató cégek vezetőit. A kivétel a BKV Zrt. vezetője, Kocsis István lehet, akinek mandátuma idején kezdődött el a közlekedési cég átvilágítása, és kerültek nyilvánosságra a később botrányossá váló ügyek.
Egy másik előterjesztés értelmében rendfenntartási hatáskört kapna a fővárosi közterület-felügyelet. A változtatás célja feltehetőleg az, hogy megteremtsék a leendő rendészeti igazgatóság működésének jogi alapját.
Tarlós István még a kampány idején beszélt arról, hogy megválasztása esetén önkormányzati rendészeti igazgatóságot hozna létre a fővárosban, és azt a "jelenlegi közterület-felügyelet alapjain építenék fel".
A képviselők várhatóan döntenek majd a főjegyzői pályázat kiírásáról is, mert Tiba Zsolt jelenlegi főjegyző a testületnek már benyújtotta a lemondását, azzal, hogy az év végéig még a hivatalában marad.
Az ülésen minden bizonnyal szó esik majd a kormány BKV-nak nyújtandó, összesen 12,5 milliárd forintos támogatásáról is, melyről Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István még pénteken állapodott meg.