Irakot felszólították az információk átadására
Az Irakot megszálló amerikai-brit koalíció felszólította az irakiakat, hogy "bőkezű jutalom" ellenében közöljenek minden információt, amellyel a feltételezett tömegpusztító fegyverekről rendelkeznek.
Dátum: 2003-05-21 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:58.419198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szövetség rádiójában szerdán hangzott el a felhívás, amely nemcsak magukra a fegyverekre, hanem alkotóelemeik tervezésére, gyártására, azok felhalmozásának és bevetésének helyére vagy a gyártáshoz szükséges felszerelésekre, továbbá vásárlásukra és eladásukra is vonatkozik. A koalíció reméli, hogy felvilágosítást kap mindazokról a személyekről, akik részt vettek a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésében vagy használatában. A közlemény az informátoroknak a névtelenség biztosítását ígérte.
A tiltott tömegpusztító fegyverekre hivatkozva indított háborút Irak ellen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, de ezeknek negyven nappal a hadműveletek befejezése után még nyomát sem találták. Amir al-Szaadi tábornok, Szaddám Huszein elnök tudományos tanácsadója, aki a háború előtt a kapcsolatot tartotta az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetőjével, Hans Blixszel, illetve Mohamed el-Baradeivel, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, április 12-én, három nappal Bagdad eleste után megadta magát. Al-Szaadi akkor megismételte: Irak nem rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel - emlékeztet az AFP.
MTI - fidesz.hu