Romló népesedési mutatók
Valamennyi fontosabb népmozgalmi mutató kedvezőtlenül alakult az idén az első negyedévben: a tavalyihoz képest csökkent a házasságkötések és az élveszületések száma, emelkedett azonban a halálozásoké. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott előzetes adatai szerint a népességcsökkenés mértéke meghaladta az elmúlt év január-márciusi értéket.
Dátum: 2003-05-21 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:58.692815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén az első három hónapban mintegy 6000 házasságot kötöttek, 23 ezer gyermek született és több mint 37 ezer lakos hunyt el.
A házasságkötések és a születések száma mind a három hónapban alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ez összességében mintegy 400-zal kevesebb esküvőt és csaknem 800-zal kevesebb újszülöttet jelent 2002. első negyedévéhez képest.
A halálozások száma viszont mindvégig magasabb volt, mint egy évvel korábban: 2003 januárja és márciusa között mintegy négyezerrel többen haltak meg, mint az előző év azonos időszakában.
A születések 3 százalékos csökkenése és a halálozások 10 százalékos emelkedése miatt több mint 40 százalékkal, 4 ezrelékről 5,7 ezrelékre nőtt a népességfogyás mértéke.
A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás tendenciáját is figyelembe véve 10 millió 128 ezer volt.
Ezer lakosra a tavalyinál 0,3 ezrelékponttal kevesebb, 9,2 élveszületés és 1,4 ezrelékponttal magasabb, 14,9 halálozás jutott.
Ezer lakosra 2,4 házasságkötés jutott, ez 0,1 ezrelékpontos csökkenés az előző év első három hónapjához képest. Ezer élveszületésre 7,5 csecsemőhalott jutott, szemben a 2002. január-márciusi 6,4 ezrelékkel.
MTI - fidesz.hu