Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetvenmillió forint a közbiztonság javítására

Hetvenmillió forintot osztott szét a Belügyminisztérium (BM) összesen 11 rendőrkapitányság között, amelyek a közbiztonság javítása érdekében pályáztak.


Dátum: 2010-10-27 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:56.988061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tállai András, a BM önkormányzati államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, még augusztusban írták ki a pályázatot azért, hogy a kapitányságok hatékonyabban tudjanak fellépni a közbiztonság megerősítése érdekében. Elsősorban olyan megyék pályázhattak és pályáztak, amelyekben - mint fogalmazott - a közbiztonsággal kapcsolatban nagyobb gondok vannak, mint az országban átlagosan.

Az összeggel kapcsolatban megjegyezte, önmagában a 70 millió forint nem sok, de városokra, körzetekre lebontva már jelentősnek nevezhető. A pályázaton a legtöbbet, 14 millió forintot az ózdi és a nyíregyházi rendőrkapitányság kapta, de támogatták a hevesi, miskolci, szentesi, nyírbátori és edelényi kapitányságot is.

Hatala József országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a pályázathoz fel kellett mérni a bűnügyi és közbiztonsági helyzetet, elemezni kellett az adatokat és kitörési pontot kellett megnevezni.

Ismertetése szerint például Edelényben az elnyert 9 milliós támogatásból a körzeti megbízotti szolgálatot erősítik. Új irodát alakítanak ki, új technikai eszközöket szereznek be, együttműködési megállapodást kötnek több szervezettel, szórólapokat, plakátokat készítenek, a lakossági véleményeket pedig kérdőíven gyűjtik be.

Kapcsolódó elemek