A kormánypártok módosítanák a közoktatási törvényt
A fideszes Kapus Krisztián és a kereszténydemokrata Pálffy István úgy módosítaná a közoktatási törvényt, hogy az oktatásért felelős miniszter a jövőben olyan nem önkormányzati, egyházi kiegészítő támogatásban nem részesülő közoktatási intézményekkel is köthetne megállapodást, amelyek eddig ebbe a körbe nem kerülhettek be annak ellenére, hogy az országban akár egyedülálló feladatot láttak el.
Dátum: 2010-10-28 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:57.318988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypárti képviselők közös javaslata rögzítené, hogy az oktatásért felelős miniszter is köthet közoktatási megállapodást akkor, ha az oktatási intézmény térségi vagy országos-, vagy a pedagógiai programja szerint kiemelkedő jelentőségű feladatot lát el, feltéve, hogy fenntartója sikertelenül kezdeményezte a közoktatási megállapodás megkötését.
A parlament honlapján közzétett javaslat indoklása szerint az oktatásért felelős miniszter felelőssége az állam oldaláról kiterjed arra is, hogy felkarolja azon közoktatási intézményeket is, amelyek akár az épületük befogadóképessége, akár egyéb okok miatt nem látnak el ugyan országos vagy térségi feladatot, de pedagógiai programjuk szerint kiemelkedő oktatási-nevelési tevékenységet végeznek.
Mint a két kormánypárti képviselő rámutat: jelenleg több ilyen intézmény ma önhibáján kívül igen nehéz anyagi helyzetben van.