Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: a Fidesz nem tart igényt a MIÉP ajánlatára

A mostani választásokon minden bizonnyal magasabb lesz a részvételi arány, mint 1994-ben, vagy 1998-ban volt - vélekedett Kövér László hétfőn Esztergomban újságírók előtt.


Dátum: 2002-03-11 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:51.179377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz ügyvezető alelnöke ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt négy év eredményeit egyre többen értékelik, és egyre többen vélekednek úgy, jó irányba halad az ország. Hozzátette: a részvétel még magasabb lenne, ha egyes ellenzéki pártok nem riogatnák negatív kampányukkal a választópolgárokat.

Orbán Viktor kormányfő és Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje vitájával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a kormányfő biztosan ott lesz a közgazdaság-tudományi egyetemen.

Újságírói kérdésre Kövér László kijelentette: a választások első fordulójában az egyéni választókerületek többségében nagy valószínűséggel a Fidesz és az MDF közös jelöltje végez az első helyen.

Hozzátette: a MIÉP több mint száz jelöltjének második forduló előtti visszaléptetésére nem tart igényt a Fidesz.

A Benes-dekrétumokkal kapcsolatban megemlítette: a kollektív bűnösség elve nem egyeztethető össze azokkal az értékekkel, amelyek az Európai Uniót jellemzik.

A sajtóbeszélgetést követő dorogi lakossági fórumon a Fidesz ügyvezető alelnöke az elmúlt négy év eredményei közül a dinamikusan fejlődő gazdaságot, a 240 ezer új munkahely létrehozását és az új családtámogatási rendszert emelte ki.

Hozzátette: a Fidesz az elkövetkező négy évben ezt az utat kívánja folytatni.

Kövér László kiemelt célként említette az ország népességfogyásának megállítását, a nyugdíjasok helyzetének javítását.

Kapcsolódó elemek