Megtartotta első elnökségi ülését a Szövetség
A kongresszusig ezren léptek be a Szövetségbe, az utóbbi napokban pedig újabb ezer ember jelezte csatlakozási szándékát az újjáalakult Fideszhez. Ez szerdán hangzott el a Fidesz - Polgári Szövetség kibővített elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2003-05-21 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:00.204177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán alelnök hangsúlyozta, hogy a Szövetség iránt nagyon sokan érdeklődnek, ezért péntektől üzemeltetnek egy zöld számot, amely a 06 80 200 300-as számon hívható.
Az elnökségi ülésen az ügyvezető elnökség tagjain kívül részt vettek a tagozatok szervezésével megbízottak is. Az első elnökségi ülésen áttekintették a hétvégi kongresszus eseményeit, és megelégedéssel nyugtázták, hogy 700 küldött és 1000 vendég, valamint a Gesztenyéskertben több mint kétezer ember követte a Szövettség megszületésének pillanatait.
Pokorni Zoltán bejelentette, hogy a nyolc tagozat közül négy-öt még május-június folyamán, három pedig az ősz folyamán alakul majd meg.
Várhatóan a következő időszakban alakítják meg a zöld, a nyugdíjas, a gazda, a női és a kulturális tagozatot, ősszel pedig a munkás és alkalmazotti, a falusi és az önkormányzati tagozat jön létre.
A sajtótájékoztatón jelen volt Medgyesy Balázs, aki várhatóan a zöld tagozatot és Aszódi Pál, aki a nyugdíjas tagozatot vezeti majd.
Aszódi Pál elmondta, hogy a nyugdíjas tagozat hatékony érdekképviseltet jelent majd a nyugdíjasok számára. Kérdésre válaszolva Pokorni Zoltán közölte, hogy a választókerületi tanácsok valószínűleg június 8. és 20. között alakulnak meg. Elmondta azt is, hogy csütörtökön tanácskozást tart a Szövetség ügyvezető elnöksége.
MTI - fidesz.hu