Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sertésválság: nem működik a kormány megoldása

A Honi Sertéstartók Érdekegyesülete (HSÉ) tapasztalatai szerint a gyakorlatban nem működik a sertésválság megoldását célzó, május 15-től hatályos agrárminiszteri rendelet. A HSÉ nyílt levélben fogalmazta meg álláspontját a sertés-termékpálya szereplői számára, amelyet az MTI-hez is eljuttatott szerdán.


Dátum: 2003-05-21 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:00.496288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A HSÉ tagjaitól sorra érkeznek a jelzések, miszerint a rendeletben meghatározott átvételi áron nem tárgyalnak a gazdákkal a vágóhidak, és több tagjuknak konkrétan jelezték: kilogrammonként csak 190 forintért veszik át az állatokat.

A HSE tájékoztatása szerint több vágóhíd arról számolt be, hogy ha meg is próbálták a rendeletben foglalt 235 forintot érvényesíteni, azonnal akadt olyan kisebb vágóhíd a régióban, amely nem tartotta magát a rendelethez.

A vágóhidak a legfontosabb okként azt említették, hogy nem látják a fedezetet a rendeletben foglalt átvételi árak érvényesülése esetén a vágóhidakat támogató kompenzációra.

A HSÉ az áregyeztető bizottság munkájának sikerét így kétségbe vonja, mivel egy februári rendelet után ez a második kialkudott ár, amelyet a vágóhidak nem tartanak megfelelőnek. A korábbi megállapodásnál az volt a gond, hogy az EU-s árak fölötti lett volna ezáltal a hazai átvételi ár, amit a feldolgozók nem tudtak elfogadni.

A mostani rendeletnél ez már nem merülhet fel, hiszen a múlt héten az EU-ban az ár 250 forint felett volt, így a 235 forintos ár kedvezőnek tekinthető.

A HSÉ tart attól, hogy a jövőre nézve kidolgozott javasolt árképzés sem lesz megfelelő, amely az EU öt meghatározó sertéstartó országában mindenkor érvényesülő átvételi árakhoz igazítaná a hazait.

Kifogásolja a szervezet, hogy a minisztérium még mindig külön-külön tárgyal az ágazat egyes érdekcsoportjaival. A HSÉ ezért újra kezdeményezi a Termékpálya Bizottság összehívását, ahol szakmai alapokon kísérelhető meg az ágazat közép- és hosszú távú stratégiájának kidolgozása.

Az érdekképviselet levelében rámutat: ha az ágazat szereplői a saját érdekükben nem tudnak megegyezni, nincs az a rendelet, amely rendezné a viszonyokat. Az állam koordináló szerepére, a törvényben - jelen esetben az új, EU-konform agrárrendtartási törvényben - foglaltak betartásának felügyeletére azonban számítanak - fogalmaz nyílt levelében az HSÉ.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek