Akár idén csökkenhet a GDP-arányos államadósság
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint a forint euróárfolyama 270 körüli szinten marad, akár idén csökkenhet a GDP-arányos államadósság. Pleschinger Gyula mindemellett arra számít - derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából -, hogy Magyarországot felminősítik a következő egy évben.
Dátum: 2010-10-29 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:36.271576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha a forint euróárfolyama 270 körüli szinten marad, már ez évtől csökkenhet GDP-arányosan az államadósság - mondta a Magyar Nemzetnek Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) nemrég kinevezett új vezérigazgatója. A jelenlegi tervek szerinti adósságpályát tartva 2015 körül elérhetnénk az EU küszöbhatárának számító 60 százalékos GDP-arányos államadósságot. Ez már 3 és 5 százalék közötti gazdasági növekedés mellett is igaz lehet - tette hozzá.
Szerinte Magyarország inkább felminősítésre számíthat a következő egy évben. A hiánycélok most már a Nemzetközi Valutaalap által elismerten is tarthatók. Magyarország sokkal jobb helyzetben van annál, mint ahogy azt egyesek gondolják - szögezte le.