Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár János kitart a különadó mellett

Lázár János az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azzal érvelt a végkielégítések különadója mellett, hogy az év első felében kifizetett nagy összegek visszaszerzésére kaptak felhatalmazást a választóktól.


Dátum: 2010-10-29 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:38.300358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanakkor megfontolandónak tartja az Alkotmánybíróság döntését, azt, hogy a megsemmisített törvény nemcsak azokat sújtotta volna, akik a jó erkölcsbe ütközően sok pénzt vettek fel. Ezért a jövő héten konzultál a szakszervezetekkel. Az általa benyújtott újabb törvényjavaslatról a következő két hétben dönthet a parlament - mondta műsorunkban Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.

Az Alkotmánybíróság jogkörének megkurtítására vonatkozó javaslatról szólva Lázár János megismételte: amiről nem lehet népszavazást rendezni, az ne tartozzon az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Mint mondta, aki megnyerte a választásokat, annak a felelősséget viselnie kell. Elmondta, a javaslata arra vonatkozik, hogy korlátozzák a költségvetés, a költségvetés végrehajtása, az adók, illetékek, járulékok és vámok, valamint az önkormányzati rendeletekben megállapított adókról szóló törvények alkotmánybírósági felülvizsgálatát.

Kapcsolódó elemek