Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét romlott a legsúlyosabb sérült állapota Győrben

Megint romlott a vörösiszap-katasztrófa következtében legsúlyosabban megsérült, Győrben kezelt férfi állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosa pénteken.


Dátum: 2010-10-29 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:39.016839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idős, testfelületének a háromnegyedén égési sérüléseket szenvedett férfit továbbra sem tudták levenni a lélegeztetőgépről, és keringését ismét segíteni kell, ezért nem tudták végrehajtani rajta az elhalt részeket eltávolító beavatkozást - közölte Tamás László János.

Hozzátette: a náluk ápolt másik páciensen - aki testfelülete 30-35 százalékán égett meg - újabb műtéttel távolítottak el elhalt részeket, az ő állapota kielégítő. Mint ismeretes, a harmadik, 10-15 százalékban égési sérüléseket szenvedett beteg a múlt hétvégén elhagyhatta a kórházat, ám a jövőben rajta is több műtéti beavatkozást kell még elvégezni.

A legsúlyosabban megsérült páciens - korábban életveszélyes, de stabil - állapota két hete már romlott egyszer, de pár nap múltán sikerült javulást elérniük az orvosoknak.

Kapcsolódó elemek