Feljelentést tesz a miniszterelnöki megbízott
Adóhatósági és számvevőszéki vizsgálatot kezdeményezett Budai Gyula egy, a debreceni egyetemet érintő, hetvenmillió forintnyi közpénzes ügyben. A miniszterelnöki megbízott pénteken közölte, hogy az iratok áttanulmányozása után büntetőfeljelentést is tesz.
Dátum: 2010-10-29 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:40.779252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium egy 2008. június 17-i megállapodás alapján a Magyar Államkincstáron keresztül történő előirányzat átcsoportosítással 70 000 000 forint összeget adott át az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak a 2008. június 30-i megállapodás alapján a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma támogatására, egy oktatási és továbbképzési központ létrehozása céljából - olvasható Budai Gyula közleményében.
A szerződést az FVM részéről dr. Máhr András államtitkár, a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma elnöke írta alá, aki egyúttal 2009. január 1-jétől az MNV Zrt. Vagyongazdálkodási Tanácsának elnöke - teszi hozzá.
Budai szerint a pénzeszköz felhasználásáról szóló dokumentumok és igazolások a jelenlegi információk szerint nem, illetve hiányosan állnak rendelkezésre, a vizsgálat lefolytatásához szükséges iratok bekérése folyamatban van a Vidékfejlesztési Minisztériumból, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságáról.
Pénteken adóhatósági és számvevőszéki vizsgálatot kezdeményeztem, tekintettel arra, hogy a beszerzett dokumentumok valóságtartalma megkérdőjelezhető - szerepel a közleményben.
Az iratok áttanulmányozása után Budai büntetőfeljelentést is tesz sikkasztás miatt.