Görög támogatásból újulhatnak meg magyar helikopterek
Mintegy 600 ezer eurós hozzájárulást remél Magyarország Görögországtól az afganisztáni haderő helikopter-képességének kialakításához - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken, miután megbeszélést folytatott görög kollégájával Szalonikiben.
Dátum: 2010-10-29 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:44.323676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter telefonon nyilatkozva arról számolt be: arra kérte Evangélosz Venizelosz görög nemzetvédelmi minisztert, hogy országa ajánlja fel azt a korábban zárolt, az afgán hadsereg "forgószárnyas képességének" kialakítására szánt, 600 ezer eurós összeget a magyar félnek.
A felajánlásból a magyar honvédség 3 Mi-17-es helikoptert újítana fel és szállítana Afganisztánba, míg négy gép (egy része Finnország felajánlásából) Magyarországon maradhatna, így összesen 7 helikopterrel lenne gazdagabb a magyar haderő.
A tárcavezető beszámolt arról is, hogy előzőleg tárgyalást folytatott Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszterrel, akit hivatalos magyarországi látogatásra hívott meg, és felvetették az együttműködés lehetőségét a katona-egészségügy területén.
Hende Csaba pénteken Szalonikiben részt vett a Defensis hadipari kiállításon, amelyen a HM Arzenál Zrt. (a minisztérium cége) is képviseltette magát. A cég egyébként egy görög céggel közösen elnyert egy 4 millió dolláros, radarfelújítási munkát, amelyet eddig adminisztratív problémák hátráltattak, de - a pénteki tárgyalások hatására - ezek megoldódhatnak - fűzte hozzá Hende.
A magyar miniszter Egyiptomból érkezett Görögországba, ahol az egyiptomi védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásokon áttekintették a közel-keleti térség biztonságpolitikai kérdéseit. Meglátogatta továbbá a Sínai-félszigeten a Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (MFO) békefenntartó missziójában részt vevő magyar kontingens mindkét táborát is. A magyar katonák már 15 éve szolgálnak a Sínai-félszigeten, ahol katonai rendészeti feladatokat látnak el.