Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Így veszteségessé teszik a postánkat

"Először hét órára csökkentették a nyitvatartási időt, aztán elvitték a lottógépet, majd pedig a kereskedelmi árucikkek forgalmazását szüntették meg. Így egy éven belül valóban veszteséges lesz a tarjánpusztai posta és be lehet zárni. Pedig nem kellene" - mondta Kálmán Józsefné. A Kisalföldnek nyilatkozó polgármester egyike azon 49 megyei kistelepülési vezetőnek, akiknek szembesülniük kellett azzal: három éven belül bezárják a postájukat.


Dátum: 2003-05-21 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:01.674704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kálmán Józsefné kivétel viszont abból a szempontból, hogy mivel vezette a helyi postahivatalt, tisztábban látja a cég szándékát. A Magyar Posta Rt. mindenképp be akarja zárni a 600 lélek szám alatti kistelepülések posta hivatalait - jelentették be kedden.

A következő három hónapban egyeztet az állami cég a községek keletkeztek: működhetnek például mobil postahivatalok, de átvállalhatja az alapszolgáltatásokat a helyi benzinkút, a vegyesbolt, a könyvesbolt vagy akár egy magánszemély is - a saját lakásán. Utóbbira számos európai példa van - állítja a posta szóvivője, aki nyilvánvalóvá tette, a postabezárások ellen nem sokat tehetnek.

Elvitték a lottógépet

Tarjánpuszta polgármestere mégsem fogadja el a tényt, s mint mondja, annak a kilenc évnek hála, amely idő alatt a helyi postahivatalt vezette, pontosan látja, mi történik most a településén, és még mi fog a jövőben.

"Az első intő jel az volt, amikor hét órára csökkentették a nyitvatartási időt, a szünetet ráadásul a postajáratra hivatkozva éppen akkorra tették, amikor az emberek munkába indulva az állomáson - ahol a hivatal is működik - feladhatták volna leveleiket, illetve utalványaikat. Hiába kértük a postát, hogy változtasson a döntésén, nem tette, helyette elvitte a lottógépet és megszüntette a kereskedelmi árucikkek forgalmazását. Holott a szerencsejátékokból hetente 40 ezer forint bevétel mindig befolyt, s a cigaretta-, kávé-, illetve süteményárusítás is jól működött a településen.

A tarjáni postahivatal Pannonhalmánál is nagyobb forgalommal dicsekedhetett, így viszont, hogy a bevételi forrásait meg szüntetik, egy éven belül valóban veszteséges lesz" - állítja Kálmán Józsefné.

Másodrendű állampolgárok

A polgármester a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának keddi nyilatkozatát sem érti, amelyben Szabó Pál arról beszél: az állami cég kilencmilliárdos veszteségét 500-600 millió forinttal lehet mérsékelni a kisposták bezárásával. Kálmánné szerint a számos bankkonszolidáció mellett a kistelepülések (és az ott működő kisposták) is megérdemelnének annyi esélyt, amennyi a túlélésükhöz szükséges. "Igenis másodrendű állampolgárnak érezzük magunkat, főképp az eljárás módja miatt.

Máig nem kérdeztek meg ugyanis minket, azt sem tudjuk, mi alapján döntenek a sorrendről. Ha a helyi adatokat nézték volna, Tarjánpuszta nem szerepelne a bezárandó posták között, hiszen az egy főre jutó bevétel magas volt. Azt gondolom, az országos átlagot vetítették le kistelepülési szintre, s így jött ki a gazdaságtalan vég eredmény. De talán nem is ez számított, csak a pecsét: - 600 lélekszám alatti település.

Öt óra végigmenni a falun

Kálmán Józsefné szerint nem a hivatalok bérleti díja és a postások fizetése jelenti az állami cég számára a legnagyobb kiadást. A kispostákon dolgozók ugyanis a minimálbér környékén keresnek, rajtuk keveset lehet spórolni. A postabezárással viszont nehéz helyzetbe hozzák a sokoróaljai önkormányzatot, amely körjegyzőséggé alakult, így mostantól három község - Tarjánpuszta, Bakonypéterd és Győrasszonyfa - pénzügyeit kell intéznie. Ezt most még a postán meg tudja tenni, de úgy tűnik, nem sokáig.

A lakosokat is, főképp a nyugdíjasokat érinti majd az átalakítás, az egykori postahivatal-vezető polgármester ugyanis meglehetősen bonyolultnak tartja a házhoz szállítást. No nem magát a műveletet, ha nem annak időtartamát: tapasztalatai szerint ugyan is legalább öt óráig tart végigmenni a falun a küldeményekkel, márpedig a mobil postajáratoknak a tervek szerint 3-5 településre is el kellene jutniuk. Ha többször is fordulnak, akkor semmi sem lesz a költségcsökkentésre vonatkozó elképzelésekből.

Lehet, hogy már késő

Tarjánpuszta a közelmúltban megvásárolt egy állami telephelyet, amelyen négy éven belül lakóparkot kíván létrehozni. A tervek szerint ifjúsági bérlakások épülnének ott, amelyekben több mint százan lakhatnának kedvezményesen. Ha azonban a postabezárások három éven belül valóban megtörténnek, a település már nem tud hivatkozni erre a fejlesztésre és a lakossággyarapodásra.

Forrás: www.kisalföld.hu, 2003. május 21.

Kapcsolódó elemek