Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az uniós elnökség teendőiről tárgyalt Navracsics

A jövő évi soros magyar és lengyel uniós elnökség teendőiről egyeztetett pénteken Varsóban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.


Dátum: 2010-10-29 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:47.342263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus elmondta, hogy vendéglátójával, Krzysztof Kwiatkowskival ismertette a soron következő magyar elnökség kiemelt feladatait. Céljuk az volt, hogy találjanak olyan közös pontokat, amelyek révén a két egymást követő európai uniós elnökség egész éven át együtt tud működni. Ebbe a körbe tartozik az alapjogok védelme, európai szabályozása, illetve elmélyítése. Ide sorolható az adatvédelem kérdésköre is.

Hasonlóképpen elsőbbséget élvez a két ország számára az Európai Unió további déli bővítése, Horvátország, Szerbia európai uniós csatlakozása, valamint a schengeni övezet kiterjesztése Romániára és Bulgáriára.

A miniszterek emellett tárgyaltak néhány olyan kezdeményezésről, amely a lengyel-magyar kapcsolatokat tenné mélyebbé. Szó esett egy szakmai ösztöndíj-programról is. Ez a két igazságügyi tárca között tenné lehetővé, hogy fiatal szakemberek szakmai gyakorlatként töltsenek el három hónapot Lengyelországban, illetve Magyarországon. Más hasonló kezdeményezések is felmerültek. Ezek elsődlegesen azt a célt szolgálják, hogy a két ország igazságüggyel foglalkozó szakemberei jobban megismerjék egymást.

További szakértői cserék lennének a jövő évben a magyar európai uniós elnökség időszaka alatt, és egy konferenciát is terveznek az alkotmányozásról, amelynek Budapest adna otthont - mondta végezetül Navracsics Tibor. A két miniszter délután Varsóban koszorút helyezett el az 1956-os magyar forradalom emléktáblájánál.

Kapcsolódó elemek