Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres magyar-olasz együttműködés az agráriumban

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken fogadta az olasz nagykövetet, a találkozón kiderült, hogy szinte azonos a két ország álláspontja az unió közös agrárpolitikájának (KAP) a jövőjéről - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken kiadott közleményében.


Dátum: 2010-10-29 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:47.984050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kommüniké kitért arra, hogy a miniszter megköszönte Giovan Battista Campagnola személyes közbenjárását a Tokaj márkanévvel kapcsolatos nemzetközi vita megnyugtató rendezésében. Giovan Battista Campagnola a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy az olasz mezőgazdaságot rendkívül érzékenyen érintik a hamisítások, ám hozzátette, hogy a súlyos kérdés, ami nem csupán az agráriumra vonatkozik.

Fazekas Sándor tájékoztatta vendégét arról, hogy Magyarország a közelgő uniós elnöksége alatt kiemelt témaként kezeli a földrajzi eredetvédelmet, és egyetértve Olaszországgal, támogatja az erre vonatkozó uniós szabályozás szigorítását. A tárgyalás során kiderült: a legfontosabb területeken szinte azonos a két ország álláspontja a közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről is. Támogatják, hogy az unió mezőgazdasági költségvetése legalább a jelenlegi szinten megmaradjon. Fontosnak tartják a II. pillér, a vidékfejlesztési politika erősítését, valamint a KAP egyszerűsítését.

Olaszország Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere, így Fazekas Sándor nagy várakozással tekint közelgő római látogatására, ahol találkozik Giancarlo Galan agrárpolitikai, élelmiszerügyi és erdészeti miniszterrel. A két ország közötti kiváló mezőgazdasági együttműködés további erősítése érdekében Fazekas Sándor javasolta, hogy hozzanak létre egy magyar-olasz munkacsoportot. Az olasz nagykövet szintén úgy vélekedett, hogy a munkacsoport alkalmas lehet a kölcsönös tapasztalatcsere intézményesítésére.

Fazekas Sándor a tárca elképzeléseit ismertetve hangsúlyozta, hogy Magyarországon mintegy 200 ezer hektár állami földről nem lehet pontosan tudni, hogy pontosan ki használja, és mekkora bérleti díjért. Sok esetben senki nem fizet a földhasználatért, ezt a helyzetet sürgősen rendezni kívánja a minisztérium - húzta alá a tárcavezető.

A magyar miniszter és az olasz nagykövet egyetértett abban, hogy a két országnak továbbra is szorosan együtt kell működnie a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén. Fazekas Sándor a közelgő magyar uniós elnökség szempontjából is fontos eseménynek nevezte, hogy Paolo de Castro , az EU Mezőgazdasági Bizottságának olasz elnöke Budapestre látogat a jövő héten.

Kapcsolódó elemek