Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iszapömlés: hétvégén is zajlik a kárfelszámolás

A közelgő mindenszentek és a halottak napja ellenére is folytatódik a kármentesítés a vörösiszappal sújtott ajkai térségben; a munkát nagy mértékben nehezíti a talaj menti fagy és a hideg időjárás - mondták a kármentesítésben dolgozó katasztrófavédelmi szakemberek szombat reggel Devecserben.


Dátum: 2010-10-30 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:49.421586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gépek már felsorakoztak, s a reggeli eligazítás után folytatódik a majd négy hete zajló munka. Devecser utcáinak nagy részét már kitakarították, azoknak a házaknak az udvara iszapos még, amelyek bontásra várnak.

Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombat reggel elmondta, noha több lakóház esetében már minden szükséges dokumentum rendelkezésre áll, a bontásokra még egy hétig várni kell, mert a jogászok személyesen adnak tájékoztatást minden érintettnek.

A szóvivő közlése szerint Kolontáron várhatóan a jövő kedden folytatódhat a bontásra ítélt házak eldózerolása. Megjegyezte, Devecser 85-95 százalékát már kitakarították, de a kárfelszámolás mértéke utcánként változó. Száz százalékos eredményt akkor tudnak elérni, ha az elbontott házak helyén a törmelékek elhordása után a talajt legyalulhatják - fűzte hozzá.

Kolontáron és Devecserben mindenszentekre és a halottak napjára tekintettel feloldják a behajtási tilalmat, de az érintett településekre továbbra is csak fokozott rendőri felügyelet mellett lehet belépni.

Kapcsolódó elemek