El a kezekkel a kórházaktól!
A Friss Levegőt! Polgári Kör, a Mátrai Polgári Körök Szövetsége, az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, a Tiszántúli Polgári Körök Szövetsége és az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület tüntetést tart a kórházak privatizációja ellen, május 24-én szombaton 11.00 órától az Egészségügyi-, Szociális- és Családügyi Minisztérium Budapest, V. ker. Arany János utca 8-12. szám alatt található épülete előtt. A tüntetésen felszólal Mikola István, Aszódi Pál, Mánya Kristóf, Cser Ágnes és Poós Péter.
Dátum: 2003-05-21 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:02.330300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Várunk mindenkit, aki egyetért az alább olvasható felhívással, és tevékenyen részt kíván venni kórházaink védelmében!
VÉDJÜK MEG KÓRHÁZAINKAT!
Felhívás a magyarországi polgári körökhöz
Az Országgyűlés a következő napokban ismét tárgyalja az egészségügyi közszolgáltatásokról szóló törvény tervezetét, az ún. "kórháztörvényt".
A szocialista kormányzat úgy akarja modernizálni a kórházi ellátórendszert, hogy nyereségérdekelt gazdasági társaságoknak széles körben lehetővé teszi a közkórházak működtetését vagy megvásárlását.
Ez azt jelenti, hogy a kormányzat "népjóléti rendszerváltás" címkét viselő ígéretei ellenére nem akarja növelni a közpénzekből az egészségügyre jutó hányadot. Szégyenteljes, hogy ma a nemzeti össztermék mintegy 5%-a jut egészségügyi közkiadásokra, csaknem 1%-kal kevesebb, mint a polgári kormány időszakában, és messze kevesebb, mint az európai uniós 6,5%-os átlag.
Az EU-kampányra és a békefenntartásokra nagyvonalúan biztosított 40 milliárd forintból az eladósodott kórházakat ez évben talpra lehetne állítani.
Mégsem ez történik.
A magyarországi kórházi privatizáció azt fogja jelenteni, amit eddig is: a globalizált tőke piacszerzését, a profitot hozó, vagy az értékes ingatlanokban lévő szolgáltatások kimazsolázását.
Ez a már ma is kiszolgáltatott betegek ellátási esélyegyenlőtlenségeinek végletes felfokozódásával, városi kórházaink leépítésével, az előjegyzési idők meghosszabbodásával fog együtt járni.
Az elmúlt hetekben Nyíregyházán, Egerben, Szegeden, Szombathelyen, Miskolcon nagy érdeklődés mellett megvalósult, a privatizáció ellen határozottan véleményt formáló egészségügyi fórumokat a kormányzat kommunikációs fallal vette körül, a kórházak igazgatóit politikai nyomással félemlítik meg.
A kormányzat titkolja, hogy az eddig térítésmentesen járó szolgáltatások körének szűkítését készíti elő.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben az egészségügyi dolgozók százai aláírásukkal jelezték, hogy kórházaik és betegeik védelmében készek köztéri demonstrációkon hangot adni követelésüknek. Követelik a kórházprivatizációs törvény parlamenti visszavonását!
E megyék polgári köreinek nevében messzemenően támogatjuk az aláírásgyűjtések folytatását, az Egészségügyi-, Szociális- és Családügyi Minisztérium előtti demonstráció megtartását.
Lehet, hogy a magyar orvosok a jövőben nagy számban fognak Nyugat-Európában munkát vállalni.
A betegek viszont nem tudják majd magukat Svájcban kezeltetni.
Cselekedjünk hát "most és mindenkiért"!
Szabó Sándor, Tiszántúli Polgári Körök Szövetsége elnöke
Sárossy Kinga, Egri Végvár Polgári Körök
Dr. Mánya Kristóf, Mátrai Polgári Körök Szövetsége elnöke