Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A növekedés feltétele a korrupciós rendszer szétverése

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint a közvéleménynek akkor sem szabad szem elől téveszteni, hogy a Fidesz-KDNP-kormány egy velejéig züllött és az országnak óriási károkat okozó korrupciós rendszert akar megszüntetni, amikor az Alkotmánybíróság pontatlanságok és hibák miatt megsemmisíti a különadóról szóló törvényt és utána politikai csetepaté alakul ki.


Dátum: 2010-10-30 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:55.122986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CÖF szombati közleménye szerint a kormányzati szándék hosszú idő után ismét az állampolgárok, a civilek érdekeit jeleníti meg és képviseli. Ez az elsődleges szempont a jelenlegi helyzet megítélésében, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a jogi és törvényi részletkérdéseken ne kellene finomítani, módosítani, ha ésszerű javaslatok érkeznek a kormány felé - fogalmaznak.

A szervezet véleménye szerint az elmúlt nyolc év során, a szocialista-liberális kormányzatok regnálása alatt létrejött korrupciós rendszer szétverése alapvető feltétele annak, hogy Magyarországon megindulhasson a gazdasági növekedés. Ez az érdeke a magyar civil társadalomnak is, hiszen e nélkül esély sincs arra, hogy megvalósulhasson a közjó. Erről szólt már a bankadó, erről szólt az extraprofitot termelő nagyvállalati szféra megadóztatása, s erről szólt a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések megadóztatása is - írták.

A fórum szerint méltatlan, hogy éppen az az MSZP lép fel a Fidesz Alkotmánybírósággal kapcsolatos megnyilvánulásai ellen, amely párt a legkevésbé tisztelte a demokráciát és a legkevésbé képviselte a civil társadalom, az alul lévők érdekeit. A második Orbán-kormánynak éppen azért kell vállalnia olykor brutális, olykor a jogszerűség határán álló lépéseket, mert az MSZP-s korszak után szinte alig maradt mozgástere az új kormánynak az ország talpra állítására - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó elemek