Új lakástámogatási rendszer: szigorú, de igazságtalan
Az igazságosság leple alatt egy alapvetően igazságtalan és az eddigihez képest jóval szigorúbb lakástámogatási rendszer bevezetése mellett döntött ma a kabinet - jelentette ki Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő a szerdai kormánydöntést értékelő sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-05-21 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:02.623951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő hangsúlyozta: a szocialisták megszegték választási ígéreteiket, mivel akkor azt hangoztatták, hogy az otthonteremtési támogatásokat változatlan formában fenntartják.
A lakástámogatási rendszerből e döntéssel kivont 6 milliárd forintos összeg nagyságát érzékeltetve elmondta: a levegőben újratölthető Gripen repülőgépekre áldozott 30 milliárd forintból például további öt évig biztosítható lenne az eddigi rendszer további működtetése.
Rámutatott: azzal, hogy 30 millióról 15-re csökken a hitelplafon, s hogy a támogatás egy családon belül csupán egy alkalommal igényelhető az eddigihez képest egyértelműen szigorodik az új lakáshitel-konstrukció.
Szijjártó Péter a kormánydöntés hatalmas bűnének tartja, hogy az állampolgárokban fenntartja a bizonytalanságot. - Nem ismertek sem a bankok reakciói, sem pedig az, hogy az állami kezességvállalással ezek után mi történik - mondta.
fidesz.hu.