Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felemelné a Fidesz a helyszíni szabálysértési bírságot

A helyszínen kiszabható szabálysértési bírság felső határát a jelenlegi 20 ezer forintról 100 ezer forintra emelné a Fidesz.


Dátum: 2010-10-31 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:48:59.671532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabálysértési törvény módosítását indítványozza három fideszes politikus: Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán. A hétvégén az Országgyűlés elé került törvényjavaslat egyetlen passzusból áll, amely szerint a helyszíni bírság összege háromezer forinttól százezer forintig terjedhet. A jelenleg hatályos törvény szerint a bírság felső határának összege 20 ezer forint.

A törvény 2011. január 1-jén lépne hatályba. Az előterjesztők indoklása szerint a helyszíni bírságolás a szabálysértésekről szóló törvényben meghatározottak szerint a közigazgatás leggyorsabb és leghatékonyabb válasza a normaszegés elkövetőivel szemben. Hozzáteszik: a helyszínen tetten ért személyt a bírság kiszabására jogosult szerv képviselője a helyszínen tájékoztatja, hogy a tudomásul vett és elfogadott bírságot 30 napon belül be kell fizetnie, illetve felvilágosítja a befizetés elmulasztásának következményeiről. Az elfogadott és tudomásul vett helyszíni bírság ellen nincs helye jogorvoslatnak; a törvény nem teszi lehetővé a méltányosság alkalmazását, valamint a részletfizetés engedélyezését.

A három fideszes politikus úgy véli: a kialakult hagyományokra miatt, és a kellő visszatartó hatás elérése érdekében indokolt a helyszíni bírság összegének felső határát megemelni.

Kapcsolódó elemek