Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Történelmi átszerveződés zajlik körülöttünk

Egy virág magában nem alkothat szép kertet - idézte a kínai mondást Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök a sanghaji világkiállítás zárónapjának magas szintű fórumán, ahol jelen volt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és a plenáris ülés megnyitóján beszédet mondott Orbán Viktor magyar kormányfő is.


Dátum: 2010-10-31 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:00.726546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kínai kormányfő szerint az expó meggyőző bizonyítéka volt annak, hogy az egyenlőség és a harmónia az emberiség közös vágya. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte: 14 csendes-óceáni és 12 karibi ország a világkiállítások 159 éves történelme során most jelent meg először. Hozzátette azt is, hogy volt köztük olyan, amellyel Kínának nincs diplomáciai kapcsolata. Fontos, hogy a különböző országok az etnikai feszültségeket, kulturális nézeteltéréseket, a regionális konfliktusokat és más égető kérdéseket kellő érzékenységgel, a nemzetközi vitákat békés megoldásokat keresve, a hazai problémákat pedig párbeszéddel oldják meg - hangoztatta Ven. Meg kell szüntetni az etnikai ellenségeskedést és viszálykodást - tette hozzá.

Történelmi esemény

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára elismeréssel szólt a szervezők munkájáról, s mint mondta, az emberek szerte a világon emlékezetes, sőt történelmi eseményként emlegetik a 2010. évi sanghaji expót. A főtitkár azt mondta, reméli, hogy Kína úttörő lesz a városfejlesztés területén. Egyúttal felszólított az összefogásra a Föld véges természeti kincseinek bölcsebb felhasználása terén, a megújuló energiaforrások kutatásában és azok elérhetővé tételében.

Vicente Gonzalez Loscert, a Nemzetközi Világkiállítások Irodájának (BIE) főtitkára egyebek mellett kiemelte, hogy az expó ösztönözte az együttműködés, a szolidaritás és a nyitottság melletti elkötelezettséget, amelyek az emberiség előtt álló kihívások elleni küzdelemben nélkülözhetetlenek.

"Öröm Kínában lenni"

A plenáris ülés hét megnyitó szónoka közül Orbán Viktor miniszterelnök másodikként kapott szót a finn kormányfőt követően. "Nekünk, magyaroknak mindig öröm Kínában lenni" - kezdte beszédét Orbán Viktor, utalva a Hungary országnév jelentésére, "a hunok földjére", a magyarok ázsiai gyökereire. Magyarország modern történelmére utalva hazánk Európához tartozását emelte ki. A kormányfő később az olasz gondolkodó és építész Andrea Palladio elképzelését idézte fel a "tökéletes városról". "A tökéletes város, ahol az emberek békében és boldogságban élnek, tökéletes együttműködésben és egymás iránti figyelemben" - emlékeztetett Orbán azzal, hogy Palladio álma még nem valósult meg. Egyben felhívta a figyelmet annak a gondolatnak a továbbvitelére, amely az egymás iránti teljes tiszteletet, a környezet tiszteletét hirdeti, és "ahol a munkánk gyümölcsözővé válik és a gyermekeink jövője biztonságos".

Szabadság, szerelem

"Úgy gondolom, amit ma magunk körül látunk, az a világgazdaság, a gazdasági és társadalmi erők történelmi átszerveződése. Új hajtóerők vannak feltörekvőben, új gazdaságpolitikai felfogások válnak meghatározóvá" - mondta később témát váltva a miniszterelnök, majd leszögezte: "Egyértelmű mindannyiunk számára, hogy a világon gyors és mély átalakulás tapasztalható, és hogy Kína ezekben a változásokban kulcsszerepet játszik." Orbán Viktor a Kínában széles körben ismert Petőfi Sándort idézve szabadságot és szerelmet, szeretet kívánva fejezte be angol nyelven elmondott beszédét, és gratulált a sanghaji expó hatalmas sikeréhez.

Kapcsolódó elemek