Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén: Zágon az egyetemes magyar kultúra része

Az egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme nélkül - jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes az erdélyi Zágonban.


Dátum: 2010-10-31 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:03.828569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus részt vett a hétvégén Csutak Vilmos, a Református Mikó Kollégium, illetve a Székely Nemzeti Múzeum hajdani igazgatója szobrának leleplezési ünnepségén. A Kovászna megyei tanács vasárnapi közleménye szerint a Magyarországról érkezett alkotás átadásán Semjén Zsolt az egykori igazgató munkásságát méltatva elmondta: az ünnepek értelme, hogy levonjuk a történelem tanulságait, hitet és erőt merítsünk elődeink példájából.

Hozzátette: a történelem a helyi közösségek történelméből áll, így az egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme, híres szülöttei és helyi kultúrája nélkül. Semjén szerint az is fontos, hogy mindenki teljesíthesse a Szent István által hátrahagyott küldetést, a maga szülőföldjén gondoskodjon népéről és annak kultúrájáról.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke beszédében kifejtette, hogy Csutak Vilmos lámpás ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, így például Benedek Elekkel vagy Kós Károllyal - mondta a megyei önkormányzat elnöke.

Kapcsolódó elemek