Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ven-Orbán találkozó volt Sanghajban

Magyarország és Kína kapcsolatainak szorosabbra fűzéséről állapodott meg a két ország miniszterelnöke vasárnapi, sanghaji találkozóján.


Dátum: 2010-10-31 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:04.158766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kínai-magyar kapcsolatok kiállták a próbát és zökkenőmentesen fejlődnek a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta - állapította meg Ven Csia-pao (Wen Jiabao), s ígéretet tett arra, hogy Magyarországgal együtt erőfeszítéseket tesznek a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok egyensúlyának megteremtéséért; elősegítik a cserekapcsolatokat és a barátságot annak érdekében, hogy új lapot kezdjenek a két ország közötti kapcsolatok történelmében.

Orbán Viktor - a kínai hírügynökség jelentése szerint - a közel félórás megbeszélésen egyebek között megerősítette, hogy Magyarország tartja magát az "egy Kína" elvhez és a kölcsönös politikai bizalom megteremtésére, a kereskedelem és a gazdasági kapcsolatok bővítésére és a kulturális cserék megerősítésére törekszik Kínával, hogy elősegítse a két ország, valamint Európa és Kína kapcsolatait.

Orbán hivatalosan a világkiállítás zárónapján rendezett magas szintű fórum megnyitójára, illetve az expó záróünnepségére érkezett Sanghajba. A magyar miniszterelnök vasárnap részt vett a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Kínai Nemzetközi Kereskedelmet Elősegítő Tanács (CCPIT) együttműködési megállapodásának aláírásán. A két aláíró Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke és Van Csi-fej (Wan Jifei), a CCPIT elnöke volt. Orbán Viktor holnap folytatja sanghaji programját, és kedden utazik haza, Magyarországra.

Kapcsolódó elemek