Illés: Az unió tizmillió eurót fizetne ipari katasztrófa esetén
Tízmillió eurós nagyságrend lehetne az a határ, melyet az Európai Unió kifizethetne egy közös alapból ipari katasztrófa esetén - jelentette ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2010-11-02 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:10.721416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha létre is jön egy ilyen alap, Magyarország számára legfeljebb a továbbgyűrűző hatások kivédésére lehetne lehívni pénzt ebből az alapból - tette hozzá a zöldpolitikus.
Az ajkai iszapkatasztrófa kapcsán elmondta: Magyarországon a tározók állékonyságát senki nem ellenőrzi, csak maguk a cégek. Ez szerinte a kecskére a káposztát esete.
Illés elismerte: korábban támogatta, hogy a Mal Zrt.-nél lefedjék földdel a tározókat, megakadályozva ezzel a kiporzást, másfelől, hogy gátfallal megakadályozzák a talajvízbe szivárgást.
Úgy véli: az önkormányzatoktól el kell venni azt a jogot, hogy mint elsőfokú építési hatóság építési engedélyt adjanak ki olyan létesítményekre, mint a tízes tározó. Szerinte ezt a jogosultságot át kell adni mondjuk a katasztrófavédelemnek.