A Népszava kritikája az LMP-ről
Dátum: 2010-11-02 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:13.768351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ágh Attila: Az LMP-vel ugyanis az a legnagyobb gond, hogy maga sem képes azonosítani önmagát. Ezért manapság már nehezen várhatja el azt a választópolgároktól, hogy továbbra is működtessék alkotó fantáziájukat, és belelássanak az új pártba minden jót, amit nem látnak más pártokban.
(...)
Az LMP-vel a gond tehát nemcsak a legutóbbi laza választási vereség, avagy a frakcióban megkezdődő lemorzsolódás miatt van. Hanem főleg amiatt van a gond, hogy a publikum továbbra sem látja, hogy milyen mozgó tárgyról van szó, és milyen irányban mozog, miközben az országos politika nagyon is gyorsan mozog és alakul.
(...)
Az új parlamentben az is elég gyorsan kiderült, hogy az LMP-ben sem egészen más ez a politika, és ráadásul a frakció belsőleg is meghasonlott.