Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezsák: Súlyos erkölcsi adóssága van nemzetünknek

Felavatták Nagy Szeder István mellszobrát hétfőn Kiskunhalason. A kisgazda, majd magyar függetlenségi párti politikus és helytörténész életútjának máig ható egyik tanulsága a demokratikus értékek feltétel nélküli tisztelete - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a szoboravatón.


Dátum: 2010-11-02 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:14.425555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint Lezsák Sándor felelevenítette, hogy az 1956-os tevékenységéért több mint kétéves börtönbüntetésre ítélt Nagy Szeder István hogyan kapcsolódott be a forradalom eseményeibe. Amikor felkérték, vegyen részt Kiskunhalas vezetésében, ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy 48 órán belül tartsanak választásokat a városban, oszlassák fel a forradalmi bizottságot és a nemzetőrséget. November 23-án megemlékezést szervezett a forradalom emlékére, 1958-ban a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával ítélték el. 1991-ben szülővárosa díszpolgárává választották.

Lezsák Sándor úgy fogalmazott, ez a szoboravató ünnepség is bizonyítja, hogy "súlyos erkölcsi adóssága van önkormányzatnak, kormányzatnak, nemzetünknek azok iránt, akik életsorsukkal, rendíthetetlen küzdelmükkel álltak helyt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc világtörténelmet is formáló napjaiban". A bronz mellszobor Lantos Györgyi szobrászművész alkotása.

Kapcsolódó elemek