Szavak helyett tetteket vár a kormánytól Eger
Elherdált pénzek, szétvert programok, beváltatlan választási ígéretek: Balsay István az Országgyűlés Területfejlesztési Bizottságának alelnöke és Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő Heves megye problémáiról beszéltek szerdán Egerben.
Dátum: 2003-05-21 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:04.122311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar kormány a területfejlesztés tervezése során szándékosan hanyagolja az uniós térszerkezetnek megfelelő regionális szintet, ehelyett járási szinten folyik a programozás - jelentette ki Balsay István, az Országgyűlés Területfejlesztési Bizottságának alelnöke szerdai, Egerben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a csatlakozási tárgyalások során Magyarországnak nem sikerült elérnie, hogy a régiók külön operatív programokat nyújtsanak be a 2004-2006 közötti időszakra.
- Ennek az a következménye, hogy a regionális munkaszervezetek nem sajátítják el, hogy miként lehet igénybe venni az uniós forrásokat, vagyis marad a centralizáció - mondta.
Elherdált pénzek, szétvert programok
Hangsúlyozta, hogy - a kormányzati nyilatkozatokkal ellentétben - nem csupán kiigazításra szorul a gazdaságpolitika, hanem várhatóan a költségvetés módosítására is szükség lesz.
A súlyos helyzetet - mint kifejtette - az okozza, hogy "a Fidesz által összegyűjtött pénzek már elfogytak", ugyanakkor az uniós források még nem állnak rendelkezésre, és késnek a privatizációs bevételek is.
- Ebben a helyzetben leálltak az átfogó területfejlesztési programok, hozzá készülnek nyúlni az otthonteremtési programokhoz, és keresi a kormány, hogy hol lehet megnyirbálni a beígért infrastrukturális fejlesztéseket - fogalmazott.
Hozzátette, hogy a Széchenyi-terv és a Széchenyi plusz program "kiirtását" követően a kormányzati politika az árkartellbe tömörült multinacionális cégeket helyezte előtérbe a közútfejlesztési programok megvalósításánál.
- Számukra pedig nem az építkezések felgyorsítása, hanem a minél nagyobb profit megszerzése a legfontosabb - mutatott rá.
Vissza kell térni az előző kormány gyakorlatához
A politikus szólt arról is, hogy a kialakult helyzetben vissza kell térni az előző kormány által kijelölt útra, a nemzeti ipar támogatásához és olyan programok megvalósításához, amelyekhez optimálisan vehetőek igénybe az uniós támogatások.
Medgyessy nem tartotta a szavát
A sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke felidézte, hogy Nagy Imre, Eger polgármestere és Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke (mindketten szocialista országgyűlési képviselők) az országgyűlési és az önkormányzati választási kampányban egyaránt megígérte, hogy még ebben a parlamenti ciklusban megépül az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út. Hozzátette: egri látogatása alkalmával Medgyessy Péter is ígéretet tett az út megvalósítására.
A politikus hangsúlyozta: ezzel szemben - mint az a közútfejlesztési programra vonatkozó kormányhatározatból kitűnik - ebben a parlamenti ciklusban egy kapavágás sem történik az út nyomvonalán, és csak a 2007-2015-ös időszakra tervezi a kormány a szakasz megvalósítását.
Nyitrai Zsolt - aki közölte, hogy az üggyel kapcsolatban kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek - kijelentette, hogy Medgyessy Péter nem tartotta be a szavát, és az egri, illetve Heves megyei szocialisták sem tudták elérni az út megvalósítását. - Ez azt jelenti, hogy gyenge az érdekérvényesítési képességük, vagyis rossz helyre adták a szavazatukat, akik rájuk voksoltak - mondta Nyitrai Zsolt.
MTI - fidesz.hu