Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorodhatnak az ügyvédi kamarai tagság feltételei

Szigorítanák a kormánypártok az ügyvédi kamarai tagság megszerzéséhez szükséges feltételeket: a fideszes Vitányi István és a KDNP-s Rubovszky György által kedden benyújtott előterjesztés szerint a kamarai tagság feltétele lenne legalább egy év ügyvédjelölti vagy alkalmazott ügyvédi joggyakorlat is a hatályban levő követelmények mellett.


Dátum: 2010-11-02 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:18.880407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament honlapján olvasható törvénymódosítási javaslat indoklásában emlékeztetnek, hogy a jelenleg hatályban levő jogszabály alapján a jogi szakvizsga megszerzése után a kamarába fel lehet venni ügyvédként azt is, aki ténylegesen nem szerzett gyakorlatot az ügyvédi hivatásban.

A tapasztalatok szerint szükség van az ügyvédek iránti magasabb szakmai elvárásokra, ezért írja elő a javaslat e speciális joggyakorlatot - hangsúlyozzák az előterjesztő kormánypárti politikusok, hozzátéve, hogy "a javaslat új feltételének meghatározása közérdek, ugyanis az ügyvédekkel szembeni közbizalom fenntartása változatlan feltételekkel már nem biztosítható".

A törvénymódosítás 2011. január 1-jén lépne hatályba.

Kapcsolódó elemek