Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Dunántúlon marad a harmadfokú készültség

Ismét gipszet öntenek a Torna-patakba és a Marcal folyóba - adta hírül kedden az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövízig), amely továbbra is fenntartja a harmadfokú készültséget.


Dátum: 2010-11-02 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:22.346098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel az utóbbi időszakban kevés csapadék esett - a Torna-patak és a Marcal folyó vízhozama erősen csökkent -, továbbá a takarítás, mosatás következtében némi szennyezett víz került a Torna-patakba, a két folyón elszíneződés észlelhető. A szennyeződés mértéke azonban messze elmarad az október elejei szinttől - áll közleményükben.

Az Édukövízig tájékoztatása szerint a Marcal vízében vörösesbarnás elszíneződés észlelhető, mértékének csökkentésére Malomsoknál szombat este óta, a Tét és Rábaszentmihály között található Majorházi hídnál pedig vasárnap reggel óta ismét gipszet öntenek a vízbe.

Az elszíneződés ellenére a víz pH értékében nem történt változás, továbbra is normál értéket mutat -írják, jelezve, hogy a korábbinál gyakoribbá tették a vízminőség mérését Malomsoknál. A Marcal, a Rába és a Mosoni-Duna vízminőségének ellenőrzését a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség továbbra is vizsgálja. A pH-értékek továbbra is a vízfolyások természetes állapotát mutatják.

A szakértők felkészültek az újabb gátmozgásokra

A szakértők felkészültek a vörösiszapömlés térségében a megsérült 10-es zagytározó jelentősebb mozgására is, a hétfőn észlelt gátmozgást követően rendkívüli ülésen elemezték a kialakult helyzetet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel.

A kolontári védőgát megépítéséhez egy áramlási modellen rekonstruálták a katasztrófát, az eredményeket felhasználva jelölték ki az újabb védőgát - az úgynevezett kettes gát - nyomvonalát. Ez az újabb védmű a Darázsi-hegy és a 11-es kazetta között helyezkedik el, az általa határolt biztonsági területen a törmelék szállítására alkalmas utat is kijelöltek a szakértők - áll a közleményben.

Mint írták, a kutatók és a tervező mérnökök által elkészített komplex kutatási és tervezési programban a 11-es kazetta gátjának megerősítésére is kötelezték a Mal Zrt.-t, a cég a kijelölt biztonsági területen tárolhatja majd - a száraz technológiára való átállást követően - a termelés melléktermékeként keletkező iszapot.

Az OKF kitért arra: a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakértőinek koordinálásával vizsgálják a szakemberek a 9-es kazetta megerősítésének szükségességét, a 10-es tároló megsérült gátjának helyreállítását, valamint a 10/a tározó engedélyezett feltöltési szintje eléréséig az altalaj és a gát anyagát, viselkedését, számításokkal ellenőrizve az anyag állékonyságát.

A szakértői csoportot a katasztrófavédelmi biztos közlése szerint Kertai István vezeti, aki a völgyzárógátak és a védelmi gátak szakértője. Kertai több száz hazai és külföldi gátat tervezett, illetve vizsgált már, nyomon követve azok utóéletét, beleértve a gátak szélsőséges esetben előálló szakadásának körülményeit is.

Kapcsolódó elemek