Gyurcsány vádlott lehet?
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a legfőbb ügyész helyettese, hogy Gyurcsány Ferenc is gyanúsított lehet a sukorói telekcsereügyben. Belovics Ervint az állami tulajdonú földterületek értékesítésének kivizsgálásával megbízott Budai Gyula kérdezte.
Dátum: 2010-11-03 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:30.494307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hír TV beszámolója szerint a helyettes ügyész kifejtette: a vádhatóság vizsgálja egy mentelmi joggal rendelkező személy büntetőjogi felelősségét is, nevét azonban nem árulhatta el. A hivatalnak először az Országgyűlés szakbizottságát kell tájékoztatni az ügyben.
Gyurcsány Ferenc ellen a Lehet Más a Politika frakcióvezetője tett feljelentést. A Magyar Nemzet múlt hét csütörtökön közölte, hogy a sukoróiként elhíresült ingatlanpanama ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szocialista politikusok mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a Legfőbb Ügyészségnél (LÜ)
További részletek a Magyar Nemzet szerdai számában.