Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szükség van a nemzetőrségre

A nemzetőrség fontos elemét képezi a hadsereg átalakításának - jelentette ki Simicskó István nemzetbiztonsági államtitkár hétfő este egy lakossági fórumon, Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2002-03-12 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:51.805507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, aki Lázár János, a Fidesz-MDF közös képviselőjelöltje választási fórumán vett részt, emlékeztetett: 2000-ben döntés született arról, hogy tíz év alatt professzionális hadserege lesz Magyarországnak.

Jelezte, hogy a honvédség komoly reformfolyamatok előtt áll. Elmondása szerint az elmúlt időszakban ennek érdekében javították a szolgálati élet- és munkakörülményeket, ezen belül elismerték a katonák munkáját: átlagosan 50-75 százalékkal megemelték a hivatásos állomány bérét. - A hadsereg átalakításába illeszkedik a nemzetőrség felállítása, ami minimális időtartamú alapképzést jelentene a 18. életévüket betöltött egészséges fiatalembereknek - mondta a politikai államtitkár.

Simicskó István szerint a professzionális hadsereg feladata az ország NATO-szerződésből fakadó kötelezettségeinek teljesítése és a haza védelme lesz. - Emellett azonban megfelelő tartalékra is szüksége lesz a Magyar Honvédségnek. Ezt a tartalékosképzést a nemzetőrség intézménye fel tudná vállalni - tette hozzá.

Megjegyezte, az elmúlt évek katasztrófái, természeti csapásai idején bebizonyosodott: "szükség van és lesz olyan katonákra, akik, ha baj van, ott lesznek a gáton, mentik az embereket, tárgyakat, értékeket és részt vesznek a helyreállítási munkálatokban".

Kapcsolódó elemek