Elvtársi vizsgálat az atomerőműben
Hetzmann Albert vezérigazgató-helyettes és a környezetébe tartozó szocialista kötődésű vezetők alkották azt a bizottságot, amely megállapította a paksi vezetők személyes felelősségét - tudta meg a Magyar Nemzet. A környezetvédők szerint ez a bizottság látszatintézkedést hajtott végre. Illés Zoltán a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes alelnöke sorozatos jogszabálysértések miatt feljelentést tesz a vezetők ellen a Legfőbb Ügyészségen.
Dátum: 2003-05-22 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:06.020963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet értesülései szerint a paksi üzemzavar ügyében történt személyes felelősséget megállapító bizottság egyik tagja volt Hetzmann Albert műszaki vezérigazgató-helyettes is, aki korábban üzemviteli igazgatóként felügyelte a vegyészeti főosztályt, amely először alkalmazta a később gondokat okozó tisztítóeljárást az erőműben. Nem véletlen tehát, hogy a bizottság nem javasolt eljárást a vezérigazgató-helyettes és a vegyészeti főosztály vezetője, Tilky Péter ellen. A bizottság vezetésével Varga-Sabján Lászlót bízták meg, aki szintén a vezérigazgató és helyettese baráti körébe tartozik, hiszen volt Baranya megyei KISZ-vezetőként, és KISZ KB titkárként jó kapcsolatokat ápol a szocialistákkal. A bizottság tagja volt Simon Péter, Varga-Sabján László beosztottja, egykori MSZMP-és országgyűlési képviselő, aki jelenleg az erőmű stratégiai kontrolling főosztályát vezeti.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a bizottság által eldöntött felelősségre vonások az erőműben még nagyobb fejetlenséget okoztak. Ugyanakkor a kárelhárítási projektben továbbra is azok vesznek részt, akiknek szerepe volt az üzemzavar kialakulásában.
Feljelentés rendeletáthágás és törvénysértés miatt
Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes alelnöke levélben eljárást kezdeményez a Legfőbb Ügyészségnél a paksi felső vezetés ellen. Az alelnök rámutat: az erőmű vezetői visszaéltek a nukleáris létesítmény üzemeltetésével, mert az erőműben április 10-én éjszaka és 11-én kora délután között szűrőberendezés nélkül üzemeltettek szellőzőket, megsértve ezzel a kormány rendeletét, rádioaktív gázokat engedve a légtérbe. A Büntető törvénykönyv szerint viszont aki a jogszabályokban meghatározott engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően nukleáris létesítményt üzemeltet, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Illés Zoltán felhívja a figyelmet, hogy a vezetők megsértették az atomtörvény 148. paragrafusát is, amely szerint az erőmű engedélye érvényét veszti, ha annak feltételei nem teljesülnek.
Felfüggesztés, bírság, vizsgálóbizottság
A képviselő ezért az Országos Atomenergia Hivatalhoz fordul, hogy függessze fel az erőmű tevékenységét, és kötelezze bírság megfizetésére a Paksi Atomerőmű Rt.-t. Ugyanakkor továbbra is kezdeményezi egy parlamenti vizsgálóbizottság azonnali felállítását és kormánybiztos kinevezését.
Közvetlen felelősség terheli a műszaki vezérigazgató-helyettest
Az Energia Klub szerint az erőmű jelentéséből egyértelműen következik, hogy a kazetták felhasadozásához vezető hősokk előidézésért közvetlen felelősség terheli Hetzmann Albert műszaki vezérigazgató-helyettest, aki vezetőtársaival együtt most a pártok közötti megállapodás az érinthetetlenek közé sorolta - tudta meg a Magyar Nemzet Amon Adától, a szervezet elnökétől.
Vizsgálódni fog a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is
Az Országos Atomenergia Hivatal Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter levelét követően felkérte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy kapcsolódjanak be az üzemzavar okainak feltárásába, hasonló kéréssel fordult a szervezethez az atomerőmű is.
Kocsis István vezérigazgató az Energia Klubnak a műszaki vezérigazgató-helyettes felelősségét firtató kérdésére közölte: Hetzmann Albert nem rendelkezett olyan feladat- és hatáskörrel, ami ebben a kérdésben intézkedésre jogosította volna.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu