Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzeti ügyek kormánya az emberek oldalán áll

A nyugdíjvédelmi miniszteri megbízott szerint a kormány az emberek oldalán áll akkor is, ha spekuláns üzletemberek fenyegetik.


Dátum: 2010-11-03 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:45.518620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Selmeczi Gabriella szerdai közleményében megismételte: a kormány megvédi a nyugdíjakat, és senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy pénzét a "nyugdíjtőzsdén" kockáztassa. A fideszes politikus azt írta, hogy a magánnyugdíjpénztárak komoly veszteségeket szenvedtek el, és ezeket a nyugdíjasok pénzéből akarják finanszírozni, amit a kormány nem enged meg.

Schmitt Pál köztársasági elnök kedden aláírta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, valamint a magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt. A magánnyugdíjpénztárakat képviselő Stabilitás Pénztárszövetség szerdán az utóbbi jogszabály visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, mivel véleményük szerint sérti a jogállamiságot és a tulajdonhoz fűződő jogokat.

Az Országgyűlés múlt hétfőn fogadta el a kormány azon javaslatát, amely a társadalombiztosítási törvény módosításával megteremti az alapját, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére. A magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, a magánnyugdíjpénztári tagdíj pedig 0 százalék lesz a következő 14 hónapban (a nyugdíjjárulék most 1,5 százalék, a magánpénztári tagdíj pedig 8 százalék).

Kapcsolódó elemek