Aki felszólal: Kőszeg Ferenc
Dátum: 2010-11-04 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:48.591310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Képtelenség azt állítani, hogy tegnap a rendőrök békés tüntetőkre támadtak rá, és ok nélkül alkalmaztak erőszakot [...] a rendőrök a tévéostromhoz és azt követő napokhoz képest szakszerűbben, és összességében törvényesen léptek fel a rendzavarókkal szemben" - nyilatkozta 2006. október 24-én az egy nappal korábbi hatósági attakról Kőszeg Ferenc jogvédő, a Magyar Helsinki Bizottság akkori elnöke.
Most, 2010. november 3-án már felszólal a "jogállamiság lebontása" ellen - mégpedig az LMP tüntetésén.
A teljes bejegyzés itt olvasható.