Hollandia igenis jogállam!
Dátum: 2010-11-04 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:49.937815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Techet Péter: A jog nem egy zárt, logikus rendszer, amelyben a válaszok eleve adottak lennének. A jog pusztán az érvelés eljárását szabályozza, de mindig hagy annyi szabad teret, hogy egy-egy kérdésre legalább két jogi válasz is adható legyen. Éppen ezért e sorok szerzője nem gondolja, hogy a Lázár János által bejelentett korlátozó tervek mindenképpen alkotmányellenesek lennének. Miközben irigylem mások magabiztosságát, talán jogi kérdésekben mégsem kéne egy-egy választ egyértelműnek és kizárólagosnak feltüntetni. Ha a jogban minden egyértelmű lenne, bíróságra sem lenne szükség. Elég lenne elővenni a törvényt, és minden levezethető lenne belőle. Mint egy matematikai képletből. A jog azonban nem matematika. A jog egy keret, amelyen belül különféle akaratok próbálnak érvényre jutni. Valamennyi akarat jogi érvekkel igazolja saját véleményét. És végül születik egy döntés, amely nem a döntés tartalma, hanem a döntéshozó hatalma okán érvényes és végleges. Non veritas sed auctoritas facit legem. Erre a tézisre épül a modern államiság és az európai jogállam, ha esetleg már elfelejtettük volna.