A főösszegekről december 7-én dönt a Parlament
A kormány november 8-án terjeszti a parlament elé a 2011. évi költségvetés fejezeti köteteit, a büdzsét megalapozó, úgynevezett salátatörvényt pedig november 12-én nyújtja be. A jövő évi költségvetés főösszegeiről december 7-én dönt a Ház.
Dátum: 2010-11-04 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:52.072182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke a házbizottság csütörtöki ülése után elmondta: jövő héten kétnapos ülést tart az Országgyűlés.
Jelezte: a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által a 98 százalékos különadó alkotmánybírósági megsemmisítése után beterjesztett három javaslatról a hétfői határozathozatalok végén döntene a parlament, tekintettel a hétfőn is folytatódó egyeztetésekre.
Még hétfőn elfogadhatja a Ház Lázár javvaslatait
Hétfőn akkor lehet a három törvényjavaslatról - az alkotmányról, az alkotmánybíróságról és az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvényekről - zárószavazást tartani, ha nem lesz elfogadott módosító indítvány. Ha viszont a parlament fogad el módosító indítványokat, akkor házszabálytól való eltéréssel lehetne megtartani a javaslatok zárószavazását. Ha a házszabálytól való eltérésre nem kerül sor, akkor egy hetet csúszik a törvényjavaslatok elfogadása.
(Lázár János szerdán úgy nyilatkozott: hétfőn az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén számol be arról, milyen módosításokat kívánnak érvényesíteni a 98 százalékos különadóval kapcsolatban.)
Kétharmados többséggel fogják választani a legfőbb ügyészt
Latorcai János a jövő heti ülés kapcsán kitért arra is, hogy a Fidesz a házbizottság ülésén kérte: egy héttel halasszák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottsági elnökének és tagjainak megválasztását. A napirendi ajánlás szerint a jövő hétfőn lenne a zárószavazása annak az alkotmánymódosításnak, amely szerint - egyebek mellett - a jövőben nem lehetne interpellálható a legfőbb ügyész. Új rendelkezés az is, hogy a legfőbb ügyészt az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg.
Hétfőn lesz a jövő évi adó- és járuléktörvény-javaslathoz benyújtott módosító indítványokról a szavazás, ahogy ekkor döntenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslat módosító indítványairól is. Kedden kezdődik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvényjavaslat általános vitája.