Jelentős átrendeződés várható az egészségügyben
Az egészségügyben 2011 a fenntartható átrendeződés éve lesz. Ez azt jelenti, hogy a tartalékok átrendezésével lehetőség van arra, hogy a tárca túlélje a jövő évet, de még nem a megváltás éve jön - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.
Dátum: 2010-11-04 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:54.487718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eladósodott egészségügyi intézmények helyzetének rendezésére még idén kezdeményezik egy konszolidációs koordinatív testület felállítását, amely felügyeli a kórházak konszolidációját - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a kórházakkal meg tudtak egyezni adósságuk rendezésének felosztásáról. Vannak olyan intézmények is, amelyek fenntartóival viszont már arról tárgyalnak, hogy akár teljesen állami kézbe kerülhet a kórház. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter ehhez hozzáfűzte, hogy nem csupán egészségügyi, hanem oktatási és szociális intézményekkel is folynak hasonló egyeztetések.
Szócska Miklós és Réthelyi Miklós csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett konferencia szünetében közös sajtótájékoztatón mutatta be az egészségügyi terület megmentéséről szóló vitairatot. Ennek néhány feladataként az államtitkár - a konferencián részletesen is ismertetett - állami egészségügyi vezetési rendszer kialakítását, és a progresszív ellátás meghatározását említette. A vitairat egyes elemei már a salátatörvényben megjelennek, de a jövő évben a többi része is le lesz bontva törvényekben - tette hozzá az államtitkár.
A tárcát érintő aktuális ügyekről beszélve az államtitkár elmondta, hogy a patikatörvénnyel kapcsolatban "vették a szakma jelzését" is. Ezért a tárca is támogatta a Gyógyszerügyi Egyeztető Tanács létrejöttét, amely jövő szerdán tanácskozik először. A tárca arra törekszik, hogy egy konszenzusos megoldás szülessen a témában - tette hozzá Szócska Miklós. A kamarákkal való egyeztetések kapcsán elmondta, hogy sikerült megegyezniük a kötelező kamarai tagságról szóló törvény szövegében, ezt hamarosan egyéni képviselői indítványként be is nyújtják.
Az otthonszülés ügyében elmondta, hogy a terület minden érintett képviselőjével leültek tárgyalni, s a megbeszélések egyetértésben zajlottak. Réthelyi Miklós miniszter a sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre egyértelműen cáfolta az államtitkár menesztéséről szóló sajtóhíreket.