Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mellébeszéltek a szocialisták - dupla annyi a hiány

A Heves Megyei Közgyűlés új, fideszes elnöke szerint a korábbi szocialista vezetők közlésével szemben nem 3 milliárd, hanem több mint 6 milliárd forint az önkormányzat adóssága.


Dátum: 2010-11-04 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:49:54.848878, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth László csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a megyei önkormányzat 2009-es zárszámadása hamis, mert azon nem vezették át a svájci frank alapú kötvényt illetően az árfolyamváltozásból eredő különbséget, ami 620 millió forint. Ezen túlmenően kizárólag fejlesztési célokra felhasználható forrásokat a számlavezető pénzintézetet megtévesztve bérfizetésre használtak fel - tette hozzá.

A közgyűlés elnöke kitért arra, hogy a korábbi szocialista vezetés kimerítette az 1,5 milliárd forintos folyószámla-hitelkeretet. Az önkormányzat által 2007-ben, a svájci frank 147 forintos árfolyamán, 3 milliárd forintos értékben kibocsátott kötvény terhe ma már csaknem 4 milliárd forint.

Ezen kívül a megye kasszáját terheli még 210 millió forintnyi forgóbérhitel, 132 millió forintnyi szállítói tartozás és 203 millió forint egyéb kötelezettségvállalásból eredő tartozás - sorolta a politikus. Mindez együttesen 6 milliárd 40 millió forintot tesz ki - fűzte hozzá.

A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a megyei kórház korábbi sikertelennek bizonyult funkcionális privatizációja nyomán számos per indult a kórház, illetve a megye ellen. Amennyiben ezeket elveszti a megye, akkor az plusz 1,3 milliárd forintos terhet jelenthet. Ebben a helyzetben tárgyalásokat kezdtek az OTP-vel annak érdekében, hogy megteremtsék a megye biztonságos gazdálkodását - mondta Horváth László.

A Heves Megyei Önkormányzatot 12 éven át irányította a szocialista Sós Tamás. Az október 3-i önkormányzati választásokon a 15 tagú testületbe 8-an jutottak be a Fidesz-KDNP színeiben, 4 szocialista és 3 jobbikos képviselő mellett.

Kapcsolódó elemek